Yahoo Suche Web Suche

Suchergebnisse

  1. Suchergebnisse:
  1. 19. Mai 2024 · Nedim Remili kirobbanó formában kezdte meg a találkozót, 4/4 az első 10 percben. Az eredményjelző pedig 4-7-es állást mutatott. Casado érkezett a pályára, a Szeged pedig gyors labdafelhozatala révén közelebb lopózott 6-7-re. Majd 2 labdaszerzés és már 6-9. Pechmalbec érkezett a pályára, szép gólt is szerzett. Később a három gólos veszprémi előny stabilizálódott ...

  2. Vor 4 Tagen · Elmúltam 18 éves. Nem múltam el. Az átkot most sem tudta megtörni a Szeged, egyszer sem vezettek a mérkőzés alatt.

  3. 20. Mai 2024 · Nedim Remili csak az egyik kulcsjátékosunk, a piros lapja után többen is elő tudtak lépni, Augustín Casado megmutatta, hogy ilyen helyzetekben is számíthatunk rá. Ötödször játszottunk a Szegeddel, hiába nyertünk mindig, a bajnoki döntő sem lesz könnyebb, mint amilyen ez a mostani volt.

  4. 19. Mai 2024 · A két együttes márciusban és áprilisban összesen háromszor találkozott egymással, de a Szeged egyetlen alkalommal sem vezetett.

  5. Vor 3 Tagen · Rodrigo Corrales bravúros védéseire és Omar Jahja, illetve Nedim Remili góljaira alapozva négy perc alatt egy 5-0-s sorozattal ellépett a címvédő, ezért a túloldalon Kárpáti Krisztián vezetőedző időt kért. Ennek hatására némileg összeszedettebbé vált csapata játéka, 11-9-re felzárkózott, sőt, a 26. percben már 14-13 volt az állás, de amikor hibázni kezdett, a ...

  6. Nedim Remili scorede mål på samlebånd i kontraspillet før pausen. Foto: Tom Weller/Ritzau Scanpix . Sport. Ungarn taber og sender Tyskland i armene på Danmark. Ungarn kunne ikke hamle op med ...