Yahoo Suche Web Suche

Suchergebnisse

  1. Suchergebnisse:
  1. Vor 6 Tagen · Ezt követően bejelentették, hogy visszavonul az utóbbi években sérülésekkel bajlódó Cirjenics-Kovacsics Anikó, aki a Fradi utánpótlásában fog dolgozni a jövőben. A válogatott irányító és csapattársai is megkönnyezték a pillanatot, a szurkolók pedig hangos tapssal köszöntek el tőle.

  2. Vor 6 Tagen · A Ferencváros női kézilabdacsapatának DVSC elleni szezonzáró bajnoki mérkőzése előtt jelentették be, hogy Cirjenics-Kovacsics Anikó befejezi a pályafutását. A 32 éves irányító 2016 óta volt az FTC játékosa, de a tavaly májusban elszenvedett újabb vállsérülése, majd az azt követő műtétje után már nem tért vissza a pályára.

  3. Vor 6 Tagen · A találkozó előtt köszöntötték az aktív kézilabdával felhagyó, 32 éves Cirjenics-Kovacsics Anikót, illetve a csapattól egyaránt távozó Kisfaludy Anettet, Kovács Anettet és Kukely Annát. Cirjenics-Kovacsics az M4 Sportnak elárulta: már az öltözőben is elpityeredett.

  4. Vor 6 Tagen · 2024. 05. 25. m4sport.hu. A szombaton a visszavonulását bejelentő Cirjenics-Kovacsics Anikó elmondta, visszavonulását követően is szeretné a Ferencvárost segíteni. Cirjenics-Kovacsics az M4 Sportnak elárulta: már az öltözőben is elpityeredett.

  5. Vor 6 Tagen · 25. m4sport.hu. Távozik a bajnok és kupagyőztes FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatából Cirjenics-Kovacsics Anikó, Kisfaludy Anett, Kovács Anett és Kukely Anna. A Ferencváros az NB I. utolsó fordulójában sorra kerülő, Debrecen elleni hazai mérkőzés előtt búcsúztatta el a négy távozót.

  6. Vor 3 Tagen · Cirjenics-Kovacsics Anikó 2016-ban már kétszeres Bajnokok Ligája-győztesként érkezett a Fradihoz, egy évvel később kupagyőztesnek mondhatta magát, 2018-ban az év legjobb magyar női kézilabdázójának választották. Részese volt a 2021-es bajnoki címnek, majd ott lehetett a tokiói olimpián is, ahol azonban kiújult vállsérülése, ami pályafutásának elmúlt éveit meg ...

  7. Vor 6 Tagen · A Fradi női kézilabdacsapata győzelemmel zárta a szezont. Cirjenics-Kovacsics Anikó könnyek között búcsúzott.

  1. Die meisten Artikel sind auf Lager und werden sofort versandt . Wir liefern weltweit! Wir garantieren die niedrigsten Preise auf dem Markt. Wir haben Produkte von Weltmarken.

  2. amazon.de wurde im letzten Monat von mehr als 1.000.000 Nutzern besucht

    Erhalten auf Amazon Angebote für asics im Bereich Schuhe & Handtaschen. Top-Auswahl an Schuhen zu günstigen Preisen. Kostenlose Lieferung möglich