Yahoo Suche Web Suche

Suchergebnisse

  1. Suchergebnisse:
  1. Vor 6 Tagen · Ezt követően bejelentették, hogy visszavonul az utóbbi években sérülésekkel bajlódó Cirjenics-Kovacsics Anikó, aki a Fradi utánpótlásában fog dolgozni a jövőben. A válogatott irányító és csapattársai is megkönnyezték a pillanatot, a szurkolók pedig hangos tapssal köszöntek el tőle.

  2. Vor 6 Tagen · A Ferencváros női kézilabdacsapatának DVSC elleni szezonzáró bajnoki mérkőzése előtt jelentették be, hogy Cirjenics-Kovacsics Anikó befejezi a pályafutását. A 32 éves irányító 2016 óta volt az FTC játékosa, de a tavaly májusban elszenvedett újabb vállsérülése, majd az azt követő műtétje után már nem tért vissza a pályára.

  3. Vor 6 Tagen · A magyar válogatottban 143-szor pályára lépett Cirjenics-Kovacsics előre tekintve azt mondta, visszavonulását követően is szeretné a Ferencvárost segíteni. A már bajnok Ferencváros 33-29-re legyőzte a Debrecent a női kézilabda NB I utolsó fordulójának szombati játéknapján.

  4. Vor 3 Tagen · Cirjenics-Kovacsics Anikó 2016-ban már kétszeres Bajnokok Ligája-győztesként érkezett a Fradihoz, egy évvel később kupagyőztesnek mondhatta magát, 2018-ban az év legjobb magyar női kézilabdázójának választották. Részese volt a 2021-es bajnoki címnek, majd ott lehetett a tokiói olimpián is, ahol azonban kiújult vállsérülése, ami pályafutásának elmúlt éveit meg ...

  5. Vor 4 Tagen · Böde-Bíró Blanka az M4 Sport Kézilabda magazinjában mesélt az idény nehézségeiről, Cirjenics-Kovacsics Anikó érzelemdús visszavonulásáról és a folytatásról is.

  6. Vor 6 Tagen · A találkozó előtt köszöntötték az aktív kézilabdával felhagyó, 32 éves Cirjenics-Kovacsics Anikót, illetve a csapattól egyaránt távozó Kisfaludy Anettet, Kovács Anettet és Kukely Annát. Klujber Katrin volt a mezőny legeredményesebb játékosa. Cirjenics-Kovacsics az M4 Sportnak elárulta: már az öltözőben is elpityeredett.

  7. Vor 6 Tagen · A találkozó előtt köszöntötték a visszavonuló Cirjenics-Kovacsics Anikót és társait. A bajnoki cím már korábban eldőlt, de a Fradi hazai pályán százszázalékos teljesítménnyel fejezte be a szezont.